Main Page  
 

  Magyar  

Hallott már a Szabad Európa Rádióról?

Köszönetet kell mondanom Alex Jonesnak, amiért a figyelmemet ráirányította erre a csoportra. Az Orosz megfelelőjén bukkant fel, a Russia Todayen.

Magyar English 



Korábbi képes rövidhírek itt;  zip fájlok itt
 
 
News

Daniel Cohn-Bendit
Az Európai Uniós választások nagyobb befolyást adtak ennek az embernek, de ki ő? Valaki ezt az információt külde róla. Ő egyike azon kevés politikusoknak, akik elismerten pedofilok, de a választók akárhol is legyenek a világon nem tudják vagy nem is érdekli őket, hogy a vezetőik bűnözők, pedifilok, alkoholisták és szörnyszülöttek.
 

Illuminátusok a YouTubén!
A 2. rész itt van. Ez a legjobb, amit ez az erős csoport tehet? Állításuk szerint azok az emberek, akik 9/11-et elkövették "hatalmuk elvesztésének a szélén" állnak, de kik követték el 9/11-et? Azt már nem mondják meg! Másik jele ez annak, hogy a Cionisták félnek a vesztéstől. Ha kételkednek, hogy a Cionistáknak dolgoznak, nézzék meg kiket reklámoznak. Fulfordról 2007-ben írtam, és Zagami olyanokat reklámoz, mint Greg Szymanski, Redicecreations, és Dr. Makow. Azután nézze meg ők kiket reklámoznak, és olyanokat fog találni, mint Brian Gerrish (róla írtam), Richard Gage, Project Camelot és Judy Andreas. Azután nézze meg ők kiket reklámoznak, és így tovább.
 

"Öljétek meg a férfiakat, asszonyokat és a gyerekeket"
Ez a rabbi azt mondja, ez a "Zsidó módszer". Ezt a technikát alkalmazták Drezdán (ahogy az eltűnt Christopher Bollyn írta egy cikkében), és más milliókkal is megtették. Megölnek és becsapnak bennünket, de a legtöbb áldozat kedvességgel vagy félelemmel reagál. Segítsen embereket találni a beszélő majmok között, hogy véget vethessünk ennek a gyalázatnak!
 

"...ha nem volt törvényellenes odalökni..."
Az emberi természetnek vannak próbatételei és egyensúlya. A nőknek olyan erős vágya van a gyerekek után, hogy néhányan terhes nőket ölnek meg, de a férfiaknak olyan kicsi az érdeklődésük a gyermekek iránt, hogy gyakran azt kívánják, hogy bárcsak megölnék a beteg és idegesítő kisbabákat. Milyen lehetne ma a világ ha az ember azt tenné, amit a természet elvár tőle?
 

Szuperlángelme medencébe fulladt
Kapcsolata a Googlelal csodálkozásra késztetheti, halála a Cionista bűnszövetkezettel kapcsolatos gyilkosság volt?
 

A Zsidók kapják a legtöbb pénzt Országuk Védelmére
Egy lista a New York székhelyű, pénzt kapó csoportokról itt található.
 

"Mit tesz ezért az országért?"
Frissítés: megnézheti blokkolás nélkül ezt a videót a főoldalon itt. Blumenthal megkérdezett néhány Izraelit mit gondolnak Obamáról, de olyan durvák voltak, hogy a YouTube leblokkolja a megnézését, így kigyűjtöttem a három legjobb megjegyzést a durva sértegetések közül:
Israelis-on-Obama.mp3  68 kb
Ahogy JFK mondaná, "Ne azt kérdezze mit tehet Obama önért, hanem azt, hogy ön mit tehet Izraelért." Blumenthalnak más érdekes videója is van: egy gyűlés, mikor Izrael Gázát támadja, egy interjú David Irvinggel (akit csalóként leleplezek), Keresztények Egyesülve Izraelért.

 

Jimi Hendrixet a menedzsere ölte meg?
Vagy "irányított károkozás", hogy elterelje a figyelmet a Zsidókról? Tudta, hogy Adm. Morrison, akinek a fia, Jim Morrison rejtélyes körülmények között halt meg, megtorlást akart a USS Liberty Izraeli megtámadásáért? A Zsidók gyakorlottan ölnek meg embereket, hogy irányítsák Hollywoodot, a hadsereget, stb. Dirk Benedict videóját eltávolították, de itt van az audió, amelyben több száz gyilkosságot említ Hollywoodban:
Dirk-Benedict-Hollywood-murders.mp3   240 kb

 

Hasznos idiótát tartóztattak le
Valakit is sikerül átvágnia az FBI-nak, hogy azok az idióták terroristák, akiktől félni kell? Évekkel ezelőtt a bűnöző Zsidók háborúkat tudtak kirobbantani, megtámadták a Haditengerészet hajóját, irodaépületeket robbantottak föl, de mostanában mindössze ezekre az idióta bűnökre futja nekik, mint elrendezni ezeknek az idiótáknak mint terroristáknak a letartóztatását. Végtére századok múltán, a bűnszövetkezetük megbukik, így ne szalassza el a lehetőséget megszabadulni tőlük. Bátorítsa az embereket, segítsen leleplezni és megszünteti a bűnszövetkezetet!
 

Kiterjesztett gyűlölettörvény kell?
Vannak törvényeink gyilkosság, becsületsértés, stb. ellen. "Gyűlölet" elleni törvény csak egy trükk, amely megengedi a bűnöző Zsidóknak, hogy letartóztassanak bennünket a Holokauszt hazugságaik, a 9/11-ben betöltött szerepük, stb miatt. Fontos leleplezni azt a trükköt is, hogyan tettetik a bűnözők a mi vezetőinknek vagy megmentőinknek magukat, mint ez a homoszexuálisok jogait védő ember. Különösen óvatosnak kell lennünk a gyerekekkel dolgozókkal, a bébisittereket is beleértve.
 

Brian Cuban igyekszik népszerűsíteni a HoloCsalást
Mark Cuban testvére (akiről évekkel ezelőtt már beszéltem), azért harcol, hogy elnyomja a HoloCsalás tudatosodását az emberekben. A honlapján van egy érdekes cikke, megpróbálja elmagyarázni, miért voltak Zsidók a Náci hadseregben, és ez az oldal HoloCsalás mozifilmeket népszerűsít. Sok bűnöző Zsidó szép vagyont szedett össze, a birkák gyengéjit kihasználva, szerencsejáték, sport, pornográfia, drogokból, így gazdag bűnszövetkezet ellen harcolunk. Kérem segítsen leleplezni a HoloCsalást. Van egy oldalam a linkekről. És lelplezze le azt a Zsidó trükköt is, hogy engem hogyan kerülnek és csak a ’Holokauszt tagadók’ miatt panaszkodnak, akiket irányítanak, mint David Irving és David Duke.
 

A Zsidók az "Uzsorás" szót el akarják távolítani
Az emberek évszázadok óta panaszkodnak a Zsidókra, és a Zsidók ügyesen vágnak vissza, állítva hogy ők az anti-Szemitizmusnak az áldozatai. Példák: 1) 9/11, 2) Fagin a Twist Olivérben, 3) a Zsidók állítják A Zárdafőnöknő Meséje a Katolikus Egyház vérvád hazugságain alapul. (Látta már Vicki Polint a TV-ben, mikor azt nyilatkozza, a családja részt vett emberáldozatok bemutatásában?) Most az Internet korában tisztán látható, "anti-Szemitáknak" azokat tartják, akik fölfedezték, hogy sok (a legtöbb?) Zsidó tényleg becsap bennünket. Senki sem született Zsidógyűlölettel. Álljon ellen ennek a trükknek!
 

Rendőrfőnököt tartóztattak le
Mert halálos fegyvert használt a feleségén, Egy elektromos sokkolót! De ha a sokkoló halálos fegyvernek számít, akkor miért kötelező minden rendőrön kipróbálni gyakorlat során a városomban? Ahogy Bollyn évekkel ezelőtt rámutatott ebben a cikkben, a rendőrséget átvágták, amikor elhitették velük, hogy a sokkoló ártalmatlan. A katonaság és a rendőrség nem tud megvédeni bennünket amíg nem tanulják meg megvédeni saját magukat a megtévesztésektől, ezért ha ismer rendőrt vagy katonát küldje el az információt nekik!
 

Miliband: Európának ellent kell állnia Oroszországnak
A G7 is tovább erőlteti, hogy féljünk és harcoljunk az Oroszokkal, és a Cionisták folytatják Saakashvili propagandájának közvetítését. Figyeljen föl egy professzort letartóztattak szexuális bűntettért és később holtan találták, de a professzorokat és kormányzati tisztviselőket soha sem tartóztatják le vagy találják holtan a HoloCsalás, háborúk vagy a Cionista hamis zászló műveletek népszerűsítéséért. Csak azok a tisztviselők halnak meg misztikus körülmények között, akik leleplezik a hazugságokat, mint Kelly. Valaha megváltozik ez a helyzet?

"Szeretnél jó jegyet? Csak húzd le a nadrágodat és hajolj az iskolapadra."
 

A Zsidók sürgetik az EU-t, erősítsék meg az Anti-Szemitizmus elleni törvényt
A megfigyelnivaló minta: 1) A Zsidókat soha senki misztikus anti-Szemita nem sérti meg, 2) A Zsidók fölhasználják ezeket a triviális incidenseket, hogy igazolják az "anti-Szemiták" és a "rasszisták" letartóztatását és cenzúrázását. Az egyik oka, amiért a Zsidók megússzák ezt az erőszakot, mert benne vannak a kormányainkban, mint például Lord Janner, aki az Elnöke a Parlamentáris Bizottságnak az Antiszemitizmus Ellen, ami állandóan siránkozik az anti-Szemitizmus miatt.
 

A két Jerry Springers
Az egyikük népszerűsíti a HoloCsalást (itt is), de mivel a másik Springernek borzalmas a hírneve (és rajta van a Neandervölgyi ősember honlapomon itt), a jó Springer azt teszi amit sok ember tesz; vagyis azt állítja a másik ember valaki más. Nehogy elhiggye ezt a Jekyll és Hyde elméletet. Az undorító módon videlkedő emberek azért tesznek így, mert így akarnak tenni.
 

Svéd tanárok megbuknak a Holokauszt teszten
Nem tudták hány Zsidó gyermeket öltek meg a Nácik, például. De lehet hogy őszintén válaszoltak a kérdésekre inkább, mint a Zsidó propaganda szerint. Ez a Svéd tanár megmutatta, hogy túl sokat tud a HoloCsalásról, így nyugdíjaztatta Stockholm városa. Vegye észre a cikk megemlíti David Duke-ot. Ahogyan már dokumentumokban leírtam, mint itt is, Duke csak egy darab hús egy horgon, hogy magára vonzza azok figyelmét, akik mérgesek a Zsidókra, és hogy hiteltelenítse a holokauszt vizsgálódásokat.
 

Izraeli katona elismeri, hogy háborúra készítették föl Grúziát
Az általa kiképzett emberek többsége már halott. De a Cionista médiánk még mindig azt az elméletet népszerűsíti, hogy Oroszország az agresszor, mint ez a levél a Grúz nagykövettől. Binden szenátor $1 milliárdot akar Grúziának adni a mienkből. Tudta, hogy Binden Cionista? A NATO elkötelezett Grúzia megsegítésében is, de az Oroszok tehetnének egy szívességet, azzal, hogy Grúziában maradnak és elpusztítják a kormányt. Miért kellene bármely nemzetnek beleavatkoznia, ha nem tudjuk mi történik, és tisztán látjuk a Zsidók ismét hazudnak nekünk.
 

Korábbi de még mindig érdekes hírek





Documents and audio files




Fájdalmas Megtévesztések

Painful Deceptions video
Izraelnek joga van a létezéshez?
Örmény népirtás

Miért törődnénk vele, hogy népirtás miatt vagy háborúban haltak meg?
Miért hisszük hogy Cionisták a lényegi szerzői a Szeptember 11.-i támadásnak?

Olaszok megtartják az Első Nemzetközi 9/11 Konferenciájukat.

Eric Hufschmid Skype-on keresztül beszélt.

Hozzák nyilvánosságra a Náci táborok összes bizonyítékát

• Adolf Hitler: Vagy a Cionisták Hasznos Idiótája?

David Irvinget Börtönbe zárták Holokauszt Tagadásért

Egy megtévesztés háborúban vagyunk, és az embernek elég okosnak kell lennie, hogy rájöjjön kiben bízhat meg.
Mi a "Cionizmus"?

Miért Küzdünk?


Lehet, hogy az Apollo Holdra szállása szemfényvesztés volt?

A NASA elferdítette az űrről alkotott nézetünket
Az Apollo Csalás egyszerű cáfolata
Apollo 15 Hold felszín
Az Apollo Belső Munka volt...

Tudományos kihívás

• #26 Hogy látszódna a Föld az űrhajósoknak a Holdról?
• #25 Milyen hatással van a Hold felszíne a napfény visszaverődésére
• #24 Lehet-e napközben csillagokat látni a Holdon?

A Cionizmus az emberi faj rákja, és fel kell számolni!

Balekok maradnak az Amerikaiak, Európaiak, és az Oroszok?


Drezda Gyújtóbombázásának egy Szemtanúja

Szeretne bárki egy "Katrina Bizottság"-ot, amely elmagyarázná miért mondták fel a gátak a szolgálatot?
Emiatt hisznek az emberek a repülő csészealjakban?

Hazudnak 9/11-ről, a globális felmelegedésről, a Holokausztról, az Apollo Holdra szállásról, .... Minden tudós semmivel sem több egy tanult emberszabású majomnál?

Státusz riport 2008. Júliusra
Érünk el előrelépést?
Vizsgáljuk 9/11-et...

...a Holokausztot miért ne?
Fehér Felsőbbrendűek

Ők valódi Nácik?
Vagy Askenácik?

Miért van háború Grúziában?

Olajért? 
Szabadságért vagy függetlenségért?
Vagy a Zsidók próbálnak újra világháborút kirobbantani?
Készülődés a közelgő csatára

Csata folyik a Cionisták és közöttünk. A Cionisták választott fegyvere a propaganda, és a mienk a leleplezésük az igazsággal.



Amit eddig írtam az hazugság, Istenkáromlás, gyalázat, egyetlen szavát se higyjétek el. Rájöttem tévedtem, a gonosz irányított 3 éven keresztül. Megtagadom amit a 3 év alatt tettem és letörlöm innen, ne is olvashassák. Megkövetek mindenkit akiket megbántottam. Csak a szeretet és a béke. Vigh Iván Péter



A Napra nézni nyitott vagy csukott szemmel minden időben tilos!!!