Magyar main page  
  Main Page  
 
 
Older News

Német épület összedőlt
Tényleg olyan törékenyek a Német épületek? Vagy fölrobbantották, hogy megfélemlítsék a Német tisztviselőket, Emanuelhez hasonlóan, amikor Obama körmére koppintott a fülébe súgva valamit.
 

Auschwitzi önkéntes
Amikor már úgy gondolja, hallotta a legvadabb HoloCsalás történetet is, előáll egy kém, aki önként jelentkezett rabnak az Auschwitzi haláltáborba! A Németek jó kocsikat gyártanak, de a haláltáboraiknak magas túlélési rátája volt, és az épületeik (lásd az új hírt fentebb) könnyen szétmállanak.
 

"Nem volt hazugság", mert a "képzeletem volt"
Rosenblat viselkedése tipikus Zsidó viselkedés? Minősítsük ezt "Zsidó okfejtésnek"?
 

A Náci gázkamrák szemtanúja!
Irene Zisblatt "évtizedekig hallgatott" és még a gyermekeinek sem mondta el, de most elhatározta véget vet a titkolózásnak és elmondja a diákoknak "látta a gázkamrákat, amint hamuvá alakította át az áldozatokat". Másik Rosenblat? Még több undorító "Zsidó okoskodás"?
 

Rendőröket is letartóztattak az anti-Szemita támadásban
Chavez állítása szerint a Zsidók a felelősek. Fontos rádöbbenni, hogy a felszínes, anti-Szemita megnyilvánulásokat gyakran Zsidók rendezik meg, hogy manipulálhassanak bennünket. Legyen annak is tudatában, hogy sok rendőr, katona, és kormány tisztségviselő együtt dolgozik a Zsidó bűnszövetkezetekkel.
 

Auschwitznak 120 millió euró kell új link
Vegye észre a táborban meghalt emberek számát már leszállították 1 millióra. Ahogy egyre több ember fölfedezi, hogy a Zsidók hazudtak a HoloCsalásról, a Zsidóknak folyamatosan csökkenteni kell a halottak számát, de nem számít, hogy csökkentik a halott Zsidók számát minden egyes táborban, az összes halott Zsidó száma 6 millió marad. Ezt úgy hívják, hogy "Zsidó számtan".
 

Irányított károkozás az Apollo Holdraszállással
Figyeljen föl rá, a közvéleménykutatási adatok azt mutatják, megduplázódott azon Amerikaiak száma 1999-óta, akik rádöbbentek, hogy a Holdraszállás csalás volt. Az Internet lehetővé teszi bűntettek kivizsgálását és leleplezését, tehát használjuk ki az előnyeit információk továbbítására, mint például az Apolló honlapom linkjét. A Japán Hold szonda részletekkel és videókkal (új link) szolgál a Holdról, és a Japánok jobb rakétát fejlesztenek, de az egyik NASA igazgató a globális felmelegedés hisztériát reklámozza. Obama energiaügyi minisztere is széndioxid adót javasol. Könnyű megérteni, még akkor is ha a globális felmelegedés igaz, a korrupt kormányunk nem fogja megjavítani az időjárást. Többet a globális felmelegedésről itt olvashat. A rendőrségnek és a hadseregnek komoly nagytakarítást kell végezniük, hogy kitegyék ezeket a szörnyszülötteket az életünkből.
 

43 Seattleben élő Zsidó Holokauszt kárpótlást akar
Magunkat Cionizmus Túlélőknek kellene hívnunk, és kárpótlást követelhetnénk az elszenvedett erőszakoskodásukért (van néhány vicc erről itt). És nézzen meg néhány megjegyzést ebben a cikkben, például: "Személyesen, én egyetlen Németnek sem hiszek" és "Miért kéne megbocsátanom nekik?". Ha a Zsidók úgy beszélhetnek, akkor mi is. Példa: "Miért hinnénk egyetlen Zsidónak is?" és "Miért kellene megbocsátanunk nekik?" Ne hagyja magát megfélemlíteni! Ők durva/kíméletlen/erőszakos/zsarnokoskodó emberek, nem a felsőbbrendű faj, ahogy múlt évben leírtam itt .
 

Izrael irányítja a "buta Amerikaiakat"
Frissítés: az idézet fikció volt, Zsidók által tett valós kijelentéseken alapult. Ez a videó viszont ahol Perez dicsekszik a Zsidó dominanciával valódinak tűnik. Megítélve a Vatikán kérését, hogy a Holokauszt "tagadójuk" visszavonja az állítását, Izrael a ’rászedett’ Katolikus egyházi vezetőket is irányítja. Mialatt a Náci vadászok még mindig Nácik után kutatnak! Mikor lesz az embereknek annyi bátorságuk, hogy Cionista vadászokká legyenek? Addig mindössze annyit tehetünk, hogy tréfát űzünk a Náci vadászokból, mint ez a videó.
 

Ahmadinejad Zsidó?
Néhány ember azt állítja az eredeti vezetékneve Zsidó, évekkel ezelőtt jelentették. Ez megmagyarázná:
1) miért hívott meg olyan embereket a 2006-os Holokauszt konferenciára, akikben nem bízom (például: David Duke, Mike Piper), 2)miért mondta egy Mossad vezető, hogy ő Izrael legnagyobb ajándéka, 3) miért annyi mindössze a Holokauszt kritikája, hogy Izrael kihasználta a Holokausztot (például, itt, itt, és itt), 4) miért leplezik le Cionista ügynökök a Zsidó származását, mint pl. a Szabad Európa Rádió és ez a honlap, (itt van az RFE-ről információ). Tartsa észben, hogy a Cionisták azért olyan sikeresek, mert uralják és irányítják az ellenzéküket.

 

ABC Exkluzív! CIA főnök Muszlimokat erőszakolt meg!
Debbie Schlussel sejteti, hogy az erőszakoskodó a nagykövetség titkait is kiadta, és a Muszlimok elfoglalhatják a nagykövetséget. Látja az uszító kisérletet a harcok kirobbantására? Évekkel ezelőtt Frank Szenátort és más tisztvislőket vádoltak árva gyermekek megerőszakolásával, de a média ezt figyelmen kívül hagyja. Segítsen megértetni az emberekkel, hogy a Zsidó bűnszövetkezet átvette a média fölötti irányítást. Ne fizessen a propagandájukért!
 

Emanuel helyre teszi Obamát
A kormányunk, a hadsereg, a rendőrség, és az egyetemek "vezetői", valójában udorító Cionista torzszülöttek bábjai. Hogy találnak annyi embert a Cionisták, akik hajlandók ennyire megalázkodni? Néhány lehetőséget megvizsgáltam 2006-ban az ’Álarcosbál’ 2. című videómban. Ahmadinejad egy Cionista báb? Újra hazugságnak nevezi a Holokausztot, de nem támasztja alá bizonyítékkal, amiért a legtöbb ember bolondként legyint rá. És Williamson Püspök is kritizálja a Holokausztot és 9/11-et, de népszerűsíti Sofia 911mysteries.com weblapját, így valószínűleg ő is egy másik báb.
 

Obama adócsökkentést javasol és még többet költ
Minden kormány ugyanezt a "megoldást" javasolja gazdasági problémákra, még Németország és Anglia is. Tudatában van annak mennyi idióta ügynökségünk és nonprofit szervezetünk van? Viccelődöm is velük itt. Kalifornia IOUkat adhat adóvisszatérítésre, de senki sem javasolja a kormányzati alkalmazottak és a fizetésük csökkentését. Vasárnap ezt az IOU kártyát adtam a születésnapukat ünneplő kormányalkalmazottaknak.
 

IDF (Izraeli) csapatok Hamasnak adják ki magukat
Egy rövid tudósítás, ami eltűnt.
 

US bank Iszlám bankká válik
Átmehetnék ilyen tipusú bankrendszerbe a lakás jelzáloghitelünkkel? Ez az egyik ok, amiért a Zsidók gyűlölik a Muszlimokat? Ezen a Izraelpárti gyűlésen, a 2. percnél egy Zsidó azt mondja "Rákényszerítenek, hogy megöljük a gyermekeiket a gyermekeink védelme érdekében." Tehát, mikor öljük meg a Zsidó gyermekeket és jelentjük ki, hogy a Zsidók rákényszerítenek, hogy megöljük őket a Goy gyermekek védelme érdekében? Mikor teszünk ugyanúgy, mint a Zsidók?
 

MIT géniuszok megoldják az Apollo rejtélyt
Ha a Holdról "hozott" sziklákban nyomokban tengeri só lenne, azt állítanák a Holdon valaha óceánok voltak. Tudta, hogy egy Holdsziklát az Antarktiszon találtak? Hány tudós olyan ostoba, amilyennek tűnik? És hány hazudik nekünk?
 

Onassis ölte meg Kennedyt
Néhány héttel ezelőtt a média elmondta ki ölte meg Patton Tábornokot, és most ezt a teóriát erőltetik. Figyeljen föl rá, néhány RFK nyomozó 9/11 nyomozó is egyben, mint Anthony Hilder, akit már több helyen is említettem, például itt és itt. Ez bizonyíték rá, hogy az RFK gyilkosság egy másik Cionista művelet volt, és Vaughn a vádat próbálja egy halott emberre áthárítani. De Vaughnnak igaza lehet a Hollywoodi 'sztárok' mentális problémáiról ebben a cikkben.
 

YouTubét elmarasztalják a Náci videók miatt
Biztosak lehetünk benne a Cionista Zsidók részt vettek azon videók elkészítésében, amelyekre panaszkodnak, mint ennek az embernek a videójára. Majd ez és ez a Zsidó csoport felajánlja, hogy megvéd bennünket az Internet cenzúrázásával. Segítsen leleplezni és megakadályozni ezt a Zsidó trükköt!
 

Egy FBI "informátor"?
Vagy egy másik FBI felbújtó? Azt mondták, hogy Darby egy passzív besúgó volt, aki megakadályozott egy bűncselekményt, de az FBI története azt mutatja, hogy Cionista bűnöket lepleznek és balekokat keresnek, akikre rákenhetik az általuk elkövetett bűntetteket. Tudta, hogy az FBI-nak "megcáfolhatatlan bionyítéka" van a Bombayi támadásról? Az FBI megpróbál harcot kiprovokálni India és Pakisztán között. David Gletty elismerte, hogy az FBI kémje, ahogy hónapokkal ezelőtt írtam. Legyen óvatos kiben bízik meg.
 

Patton gyanús halála megoldódott
Hacsak nem új látogatója a weblapomnak, képesnek kéne lennie kikalkulálnia ezt. 1) Wilcox alapos kutatást végzett a világháborúkról, de soha nem figyelt föl a Cionizmus szerepére vagy a hazugságaikra a HoloCsalásról. 2) Simon & Schuster és mások népszerűsítik, akiknek mindennapi munkájuk Cionista propaganda megjelentetése. 3) Mostanában tűnt föl Alex Jones rádió showjában és a Parttól Partig című műsorban. Következtetés: a könyve Cionista propaganda, amely a vádat az Amerikaiakra tolja. Akit a Zsidó média népszerűsít bűnösnek kell tekinteni, míg az ártatlanságát be nem bizonyítja.
 

Jimmy Wales pénzt kunyerál
Rá akarja venni a bolond Gojokat, hogy pénzzel támogassák a Wikipédia Cionista propagandáját. Tudta, hogy írtam többet is Jimmy Walesről a Neandervölgyi ősemberek oldalamon, minthogy betettek engem is az enciklopédiába?
 

"Viatott" steviát hagyott jóvá az FDA szódagyártásra
Vitatott? A Scientific American azt sejteti, hogy veszélyes lehet, bár évszázadok óta használják probléma nélkül. Az érvelésük hasonló a Craven's Logic-hoz, csak abban az esetben kellene megállítani a globális felmelegedést, ha az valós probléma. 3 évvel ezelőtt írtam a Steviáról. Ne vásároljon Cionista publikációkat. A médiát le kellene tartóztatni, nem pénzügyileg támogatni.
 

Walsh a könnyeivel küszködik
Kritizálta a rendőrséget, hogy "rosszul végzik a nyomozást", de "dicsérte őket Kedden, hogy lezárták az ügyet". Micsoda véletlen egybeesés, hogy miután elfuserálták, megoldották az ügyet. Ahogy említést tettem Holowayről az audió fájlomban és a pedofiliáról írt cikkemben, én nem bíznék meg egyetlen televíziós celebben sem. Azt gyanítom Walsht megzsarolták vagy tagja a Zsidó bűnszövetkezetnek.
 

A könyvesboltot, ahol Bollyn találkozott Chiesával azonosították
Miért nem beszélhet Chiesa Bollynnal nyíltan? Ha Bollynt nem rabolták el és Chiesa becsületes, akkor miért játsszák ezt a játékot?
 

"több száz gyilkosság Hollywoodban" A videót eltávolították!
Itt van a kritikus audió:
Dirk-Benedict-Hollywood-murders.mp3  240 kb
Dirk Benedict színész mondja 1:49 után. Így tartják a Zsidók irányítás alatt Hollywoodot? Hallott már zenészek gyanús haláláról, például Jim Morrisonéról?

 

Elég a Radikális Iszlámból 
Még egy elkeseredett kísérlet, gyűlöletkeltés a Muszlimok ellen. Anti-Szemitának bélyegeznének bennünket, ha Zsidókra ilyen megjegyzéseket tennénk, de Shapiro megjegyzései nagyobb értelmet nyernek, ha az "Iszlám" szót kicseréljük "Judaizmusra": Elég volt a radikális Judaizmusból. Az uralkodó gonosztól való leszármazás féktelen túlkapásokra készteti a 6 milliós populációt. A World Trade Center után,... a vég nélküli öngyilkos robbantások... a Bali szigeti robbantások...Az akaraterős, megalkuvást nem ismerő tettek ideje még nem jött el – bár már hét éve esedékes lett volna.
 

Izraelieket kínoztak meg a legjobban?
Hacsak ez nem egy hazugság, hogy sajnáltassa a Zsidókat, lehet annak a jele, néhány Indiai rájött, Izraeliek hamis zászló hadműveletet hajtottak végre, hogy háborút robbantsanak ki Pakisztán és India között. Sok ok miatt lehet Izraelt vádolni. Például: ez a tudósítás azt állítja a szállítmányt a Nariman Househoz (egy Zsidó központ) kézbesítették, és néhány terrorista "idegen kinézetű, fehér bőrű" volt. Eddig ez egy másik hamis zászló kudarc , de India megengedi a Shin Betnek és az FBI-nak, hogy segítsenek a nyomozásban. Mivel próbálkoznak a Zsidók legközelebb? És még mennyi pusztításnak kell megtörténnie mielőtt elég ember segít nekünk véget vetni ennek a Cionista bűnszövetkezetnek?
 

Bolond Japánok még több gyermeket akarnak
Látta már ezt vagy ezt a videót a Japán vonatokról? Ahogy a 2007. Dec. 29.-i audió fájlomban már fejtegettem, nincs emberhiány; csak olyan "emberekből" van hiány, akik alkalmasak a modern életre. Nincs emberhiány az USA-ban sem. Odaadhatnánk Japánnak ezt a fiút, vagy ezt.
 

A 30 legnagyobb konspiráció
Érdekes kísérlet, hogy összezavarja a bizonyítékokkal alátámasztott teóriákat a képtelenségekkel. Fölhasználható ez a cikk beszélgetések alapjául, letesztelhetők vele az ember képességei, hogy átlát-e a propagandán. Például a #12 –ben azt állítják a Cion Bölcsek Jegyzőkönyveit "végérvényesen megfosztották a hitelességétől legalább 100 évvel ezelőtt". Ez igaz? Nekem megvannak a jegyzőkönyvek itt. Azt mondják a #14 városi mendemonda. Itt van információ McCartneyról.
 

Smith katonai nyilvántartása
Nem sokat mondanak, de amit hangsúlyozni szeretnék, hogy bolondok vagyunk, hogy megengedjük Smithnek, Obamának, McCainnek, és más embereknek, hogy befolyásolják a világot, amikor olyan keveset tudunk róluk, mit csináltak az életükben és kikkel dolgoztak együtt. Fel kell hagynunk a titkolózással. Mit tudunk erről az 5 milliárdosról? Tudja ki működteti azokat a weboldalakat, amelyeket meglátogat?
 

Auschwitz tervrajzait megtalálták
Mutatják a gázkamrákat, ahol tetveket öltek, de a Zsidók ragaszkodnak hozzá, hogy Zsidókat öltek benne. Hogy jobban összezavarják, ez a szakértő azt állítja, hogy a tervrajzok Auschwitz korai verzióját mutatják, mielőtt haláltábor lett volna. Ez az Izraeli cikk azt állítja csak 1 millió embert öltek meg Auschwitzban (nem csak Zsidókat). Tehát hol ölték meg a többi milliót?

Látja miért próbálják a Zsidók titokban tartani a Náci archívumokat, ahogy itt leírtam? Látja, hogy mindkét világháború fortély volt, hogy a Zsidókat kiűzzék Palesztínába, és lehetővé tegye a Zsidóknak Németország, Japán és más országok leigázását? Látja miért nem akarják a Zsidók, hogy kutassuk a Holokausztot? A Zsidók most azt szorgalmazzák, hogy a Britt iskolákban legyen „Holokauszt szakértő”. Segítsen embereket találni a birkanyájban, akik megelégelték ezt a gyalázatot! És ne bízzanak meg a „Holokauszt tagadókban” akik bíróságon vannak, mint Mahler vagy Töben. Ezek trükkök, hogy megrémítsék maradjon csöndben, és ha kapcsolatba lép velük, azonosítja magát a Zsidó bűnözőknek.
 

Még több Zsidót választottak meg
Még néhány választás és az egész Kongresszus Zsidó lesz! És a mi új elnökünk nem egy "fekete ember"; hanem eddig a „Zsidó bűnszövetkezet bábja”.
 

"Ezt képzelje el"; egy musical Náci színdarabokból, újra az Egyesült Királyságban
Milyen lenne a világ ezek nélkül a bűnöző Zsidók nélkül? Kézelje el milyen lehetne a média a propagandájuk nélkül, és a reklámjaik nélkül, amelyben Amerika legjobb komikusának titkát és az ő nagyon népszerű videóját reklámozzák. (Nézze meg!) Még egy érdekes cikk van itt róla, és egy kritika egy másik videójáról itt. Képzeljen el egy hamis zászló műveletek nélküli világot. Csinálhatunk egy ilyen világot, ha segít elég embert találni a birkanyáj és a vademberek között.
 

Lahde köszönti az idióta CEO-t
Népszerűsíti még George Sorost és állítsa szerint a "Corporate America" bitokolja a Kongresszust. Mások becsapásából gazdagodott meg, és most Cionista propagandával próbál becsapni bennünket. Még mindig ugyanaz az önző ember; csak más módon téveszt meg.
 

Bulgária a legkorruptabb az EU-ban
Amerika és Európa leromlik Bulgária szintjére, ha nem találunk elég tisztességes embert, hogy megszabadítsanak a bűnözőktől és a szörnyszülöttektől. Ez megköveteli, hogy ellenálljunk a Cionista Zsidóknak, akik még mindig HoloCsalás Múzeumokat építenek. Itt van a honlapjuk.
 

Simon Perez dicsekszik a Zsidó dominanciával
Azt a videót törölték a YouTubéról, de tessék itt van Microsoft Windows WMV video formátumban:
Shimon-Peres-boasts-about-Jewish-dominance.wmv 600 kbytes kbytes
Úgy nyilatkozik, mint Ariel Sharon és Harold Rosenthal. Azt hiszik a sikereiket a tehetségüknek köszönhetik, nem pedig a birkák manipulációjának, csalással, megvesztegetéssel, fenyegetésekkel. Kérem segítsen embereket találni, akiknek van bátorságuk és inteligenciájuk legyőzni a Zsidó bűnszövetkezetet.

 

Holokauszt "tagadót" tartóztattak le Londonban
Ne rémüljön meg Töben letartóztatásának hírétől, megpróbálják megfélemlíteni, maradjon csöndben a HoloCsalásról. A holokauszt "revizionisták" olyanok, mint a 9/11 "igazság keresők"; annyi mint Zsidók bárányruhában, akik megpróbálnak a barátainkká válni és becsapnak bennünket. Valójában néhány évvel ezelőtt Töben és a barátai 6 órát vezettek, hogy találkozzanak velem úgy egy órára, és azután 6 órát vezettek vissza a hotelbe, ahol megszálltak. Még akkor is ha a Zsidók "Holokauszt tagadónak" tartanak, a Holokauszt revizionisták és a "patrióták" elkerülnek, mert én nem vagyok tagja a Zsidó bűnszövetkezetüknek. Több cikket is írtam ezekről a hazugokról, mint a Cion Kis Segítőit. Ne ijedjen meg tőlük. Inkább nevessen egyet rajtuk, mint ezek az Iráni egyetemisták. Vannak még itt és itt vicceim.
 

Drezda bombázása túlzás volt?
Drezda bombázását kutatni lehet, de nem vizsgálhatjuk a Holokausztot. Meddig tűrjük még ezt a gyalázatot? Bollyn írása Drezdáról itt található.
 

Teleportáció és bázisok a Marson
Bár az interjú Jonesszal és Quaylelel mulatságos, megdöbbentő, hogy ezek a hazugok ennyire nyilvánvaló csalásokkal irányítják a világot. A barátaink és a rokonaink szánalmasak. Ne hagyjuk, hogy a szörnyszülöttek legyőzzenek bennünket!
 

EFF beperli az NSA-t kémkedésért
Ahogy évekkel ezelőtt írtam itt, mi nem akarjuk, hogy bűnözők kémkedjenek utánunk, de a becsületes Amerikaiaknak kémkedniük kellene az "igazság keresők", a Holokauszt revizionisták, a média, és az EFF után. Ne csapják be magát az olyan emberek, akik azt állítják az ön jogait védik. Legtöbbjük bűnöző és fél a lelepleződéstől.
 

David Cole Phil Donahue tv - showjában
Frissítettem az oldalt a videóval, ahol Cole feltűnik a showban 1994-ben. Nehéz volt információt terjeszteni 1994-ben, de ma már van Internetünk és CD ROM-jaink, így kérem használja ki ezt a technológiát és segítsen leleplezni a HoloCsalást.
 

A Nácik megszámolták a tetveket!!
Ne feledkezzen el az 50 millió Náci dokumentumról amit titokban tartanak. Bámulatos részletekkel szolgálnak a táborokról, mint a rabokról eltávolított tetvek száma. A Zsidók el akarják hitetni, hogy a Nácik elmebeteg statisztikusok voltak, de minden értelmet nyer, ha megfontolja hogy a Nácik életben akarták tartani a rabokat, és minden rabról hasonló kartotékokat őriznek. Még meddig hagyjuk ezeknek a Zsidóknak, hogy megússzák a HoloCsalást? Kérem adja körbe az én HoloCsalás oldalamat és mondja meg az embereknek növesszenek gerincet és nézzenek bele.
 

Jones az Iráni Tv-ben
Még több bizonyíték, hogy az Angol nyelven közvetítő idegen médiát Zsidók irányítják. Iránba beszivárogtak, és a Holokauszt konferenciára is. Ez megmagyarázza miért hívták meg David Dukot és Mike Pipert az Iráni Holokauszt konferenciára 2006-ban.
 

Miliband: Európának ellent kell állnia Oroszországnak
A G7 is tovább erőlteti, hogy féljünk és harcoljunk az Oroszokkal, és a Cionisták folytatják Saakashvili propagandájának közvetítését. Figyeljen föl egy professzort letartóztattak szexuális bűntettért és később holtan találták, de a professzorokat és kormányzati tisztviselőket soha sem tartóztatják le vagy találják holtan a HoloCsalás, háborúk vagy a Cionista hamis zászló műveletek népszerűsítéséért. Csak azok a tisztviselők halnak meg misztikus körülmények között, akik leleplezik a hazugságokat, mint Kelly. Valaha megváltozik ez a helyzet?

"Szeretnél jó jegyet? Csak húzd le a nadrágodat és hajolj az iskolapadra."
 

A Zsidók sürgetik az EU-t, erősítsék meg az Anti-Szemitizmus elleni törvényt
A megfigyelnivaló minta: 1) A Zsidókat soha senki misztikus anti-Szemita nem sérti meg, 2) A Zsidók fölhasználják ezeket a triviális incidenseket, hogy igazolják az "anti-Szemiták" és a "rasszisták" letartóztatását és cenzúrázását. Az egyik oka, amiért a Zsidók megússzák ezt az erőszakot, mert benne vannak a kormányainkban, mint például Lord Janner, aki az Elnöke a Parlamentáris Bizottságnak az Antiszemitizmus Ellen, ami állandóan siránkozik az anti-Szemitizmus miatt.
 

A két Jerry Springers
Az egyikük népszerűsíti a HoloCsalást (itt is), de mivel a másik Springernek borzalmas a hírneve (és rajta van a Neandervölgyi ősember honlapomon itt), a jó Springer azt teszi amit sok ember tesz; vagyis azt állítja a másik ember valaki más. Nehogy elhiggye ezt a Jekyll és Hyde elméletet. Az undorító módon videlkedő emberek azért tesznek így, mert így akarnak tenni.
 

Svéd tanárok megbuknak a Holokauszt teszten
Nem tudták hány Zsidó gyermeket öltek meg a Nácik, például. De lehet hogy őszintén válaszoltak a kérdésekre inkább, mint a Zsidó propaganda szerint. Ez a Svéd tanár megmutatta, hogy túl sokat tud a HoloCsalásról, így nyugdíjaztatta Stockholm városa. Vegye észre a cikk megemlíti David Duke-ot. Ahogyan már dokumentumokban leírtam, mint itt is, Duke csak egy darab hús egy horgon, hogy magára vonzza azok figyelmét, akik mérgesek a Zsidókra, és hogy hiteltelenítse a holokauszt vizsgálódásokat.
 

Izraeli katona elismeri, hogy háborúra készítették föl Grúziát
Az általa kiképzett emberek többsége már halott. De a Cionista médiánk még mindig azt az elméletet népszerűsíti, hogy Oroszország az agresszor, mint ez a levél a Grúz nagykövettől. Binden szenátor $1 milliárdot akar Grúziának adni a mienkből. Tudta, hogy Binden Cionista? A NATO elkötelezett Grúzia megsegítésében is, de az Oroszok tehetnének egy szívességet, azzal, hogy Grúziában maradnak és elpusztítják a kormányt. Miért kellene bármely nemzetnek beleavatkoznia, ha nem tudjuk mi történik, és tisztán látjuk a Zsidók ismét hazudnak nekünk.
 

"Van két Izraeli kabinet miniszterünk"
A cikk megállapítja a megjegyzés egy kísérlet "belekeverni más országokat a háborúba", de gyanús kapcsolatok vannak Grúzia és Izrael között. Ez a cikk egy másik példa; elismeri a Grúz Yakobashvilit egy "korábbi Cionista vezetőnek". Úgy tűnik a Zsidók megpróbáltak háborút indítani, de senki nem volt érdekelt. Ez a Britt lehet, hogy részt vett volna a háborúban, de túlságosan elfoglalt volt a sírással a Zsidókért miután megkínozták a gyanús Badac Theatre Co.-nál.
 

McCain: "Mindnyájan Grúziaiak vagyunk"
Észrevette hány ember erőlteti "segítsünk" Grúziának? De ahogy ez az interjú mutatja, nem bízhatunk a háborúról szóló riportokban. Szerintem a Zsidók megpróbálnak átverni bennünket, hogy annyira belekeveredjünk, hogy meg tudjanak támadni bennünket atombombával és az Oroszokra foghassák.
 

"Anti-Szemitizmus 2.0"
Az ADL is panaszkodik a vádjainkra, hogy McCain egy Zsidó játékszer! Ahogy az emberek a világon megtudják a Zsidók háborúkban, terrorizmusban, és bűnözésben játszott szerepét, és ahogy torkik leszünk a Holokauszt oktatásukkal és azzal, hogy az együgyű rokonaink manipulálására a vallásokat használják, az "Anti-Szemitizmus 3.0" még jobb lesz.
 

Több gyanús részvény kereskedés
Nem kell érteni a tőzsdéhez, hogy rádöbbenjen, az emberek óriási mértékben csalnak, a kormányaink és a bankjaink könnyen azonosíthatnák a bűnözőket. Hallotta Patrick Byrnet vagy látta Bloomberg videóját néhány csalásról? Itt vannak a linkek a honlapomon.
 

A Rendőrség semmibe vette a bejelentéseket a pedofil hálózatról
Más riportok állítása szerint a bejelentések hamisak voltak. A média és a rendőrség hazudnak 9/11, a Holokauszt és más bűnökkel kapcsolatban, így miért bízzunk meg az álláspontjukban pedofil ügyben? Néhány ráirányítás lehet a pedofiloktól a rendőrséget összezavarandó, és talán Anna Stam tévedett, de sok a bizonyíték miszerint valóban vannak pedofil hálózatok. Hallotta már John DeCampot beszélni az Amerikai tisztviselők közötti pedofiliáról?
 

Az FBI újra letartóztatja Gottit
Azért tartóztatták le Gottit, hogy javítsanak az arculatukon és elterelje a figyelmünket 1) a vádaktól, hogy az FBI megpróbálta megvesztegetni Ivins fiát $2.5 millióval, 2) az emberek által feltett kérdésektől, 3) Duley megbízhatóságától? Hány embernek kell a Cionisták áldozatává válnia, mielőtt a gyáva tudósok, rendőrség és a katonaság megtalálja a bátorságot, hogy belenézzen 9/11-be, a HoloCsalásba, stb? A félelem nem véd meg bennünket és nem teszi jobbá a világot. Inkább mondja meg a bűnözőknek csókolják meg a Goj seggét.
 

Az FBI-nak nincs bizonyítéka Ivins ellen
De úgyis le akarják zárni az ügyet. Egy FBI tisztviselő állítása szerint Bush kényszerítette, hogy az anthrax-szal az Al Qaedat vádolják. Néhány általában szótlan és engedelmes tudós megtalálta a bátorságot, hogy panaszkodjon. Reméljük a rendőrség és a katonaság is megtalálja a bátorságot. Szükségünk van a Cionista médiának ellenálló emberekre is. Hónapokkal ezelőtt a History Channel népszerűsített egy elméletet, miszerint az anthrax "a kormány" belső munkája volt.
 

Magán rakéta ismét megbukik
Sok ember tesz csalafinta megjegyzéseket nekem, mint ez "Na és akkor mi van, ha az Apollo Holdra szállás hazugság volt!". Ahogy ebben a dokumentumban megmagyaráztam, becsapta az embereket, hadd higgyék az űrutazás könnyű. És valószínűleg borzalmas hatása volt az erkölcsre is.
 

Az Auschwitzi gázkamrák vízzel spriccelték le a Zsidókat gáz helyett
Britt tanulók hallották. Az USA-ban a HoloCsalás túlélői állítják a Nácik kaszával és sarlóval ölték a Zsidókat az utcán. És egy másik túlélő is fölfedezi, hogy megérdemli a kártérítést, és a Zsidók még több túlélőt keresnek. Segítsen Gojokat találni, akiknek megvan a bátorsága belenézni a HoloCsalás oldalakba, és ellenállni ezeknek a bűnöző Zsidóknak!
 

Cheney hamis zászló hadműveletet javasolt az Irán elleni háború elindítására
Így mondja Sy Hersh (most már a Neandervölgyi ősember honlapomon van, itt). Ezt a propagandát olyan Cionista ügynökök népszerűsítik, mint a The New YorkerOpEdNews, és a TruthNews átverve bennünket, hogy Cheneyt vádoljuk a Cionista Zsidók helyett.
 

McClelland Űrhajós 8 láb magas ET-t látott
Itt vannak más állításai. Szerinten a Cionista Zsidók azért nyomják az UFO-kat, mert meg akarnak rendezni egy ál idegen látogatást vagy inváziót. Úgy vélem az űrhajósok elmebeteg bábok, ahogy itt magyarázom. Legyen gyanakvó az UFO-kat népszerűsítő oldalakra, mint amilyen az American Chronicle.
 

A Légierő tisztje pisztolygolyótól hal meg
Ha a mi oldalunkon állt, és ez egy gyilkosság volt, akkor problémáink akadtak. Az önéletrajza itt van. A felesége és a leánya otthon voltak, de nincs információ a fegyverről vagy a haláláról. Véletlen egybeesések: 1) Moseleyval dolgozott, aki lemondott a B-52 nukleáris balesete miatt. 2) A helyettesét Walberget, egy hónappal 9/11 előtt Washington DC-be helyezték át.
 

"Hiszünk a Biblia Istenében."
Így mondja Lieberman "Joseph Testvér". A videó itt van. Mennyire kell nyilvánvalónak lennie a Zsidók manipulációjának mielőtt a Gojok észre veszik? És egy Olasz ajánlotta figyelmembe ezt a szokatlan "Merry Christmas" üzenetet az Olasz MTV-ből, aminek rejtett üzenetei vannak.
 

A Quantas légitársaság járatán keletkezett lyukat kávé okozta?
Az emberek akik elhiszik, hogy a 7. Épületet a tűz rombolta le (például az én ütődött rokonaim) ezt is elhiszik. Más emberek szerint a lyukat a poggyásztérben robbanószer okozta, de ki tette oda? Az Al Qaeda? A Scotland Yard szerint nem bomba volt. Éppúgy mint az FBI, már megvan a válaszuk mielőtt bárki vizsgálódna.
 

Másik New Jersey tisztviselő kerül bajba
Neil Cohent, aki harcolt a gyermek pornográfia ellen, most azzal vádolják. Hozzáadtam a Neandervölgyi ősember honlapomhoz, itt található.
 

TV dokumentumfilm Leo Frank meglincseléséről
Feltételezésem szerint ez egy kísérlet emberek elbátortalanítására, nehogy azon gondolkodjanak, hogy meglincselik a Zsidó bűnözőket. Ha nem ismeri Leo Frankot, a judicalinc-nek vannak információi, de mint ahogy mindegyik "igazságkeresőről" kiderült, hogy Cionista ügynök, itt van a nyilvános cáfolatom.
 

Most az Angol média népszerűsíti Mitchell Apollo asztronauta UFO hazugságait
A 2008. Július 23.-i rövid interjúkivonata itt van. A teljes audió itt van. Mostanában reklámozta az UFOkat a televízióban! Aldrin asztronauta is az UFOkat reklámozza. Elsöprő erejű a bizonyíték, hogy a Zsidó bűnszövetkezet reményei szerint egy UFO találkozást vagy támadást fog megrendezni. Ez megmagyarázná, miért vették rá a Nácikat és az Amerikaiakat a repülő csészealjak fejlesztésére.
 

I.O.U.S.A.
Egy másik gyanús nonprofit csoport, pgfp.org, sok pénzt költ arra, hogy "kioktasson" bennünket a Federal Reserve-ről (Központi Bank) ezzel a videóval. Ahogy már említettem a frissített Money Masters videóban, óriási erőfeszítéssel próbálják áttolni a felelősséget Izraelről a bankár Zsidókra. Jordan Maxwell és Alex Jones is a "Teuton Cionizmust" vádolja.
 

Meggazdagodni a gazdasági káoszból
A mi gazdasági rendszerünk megengedi a meggazdagodást, anélkül, hogy hozzájárulna a társadalomhoz. A szórakoztatóipar egy másik terület, ahol éppen nő a profit, mint a Batman mozifilmnél, és a videó játékoknál. Ahogy a cikkeimben elmagyarázom, bármikor javíthatjuk a gazdasági rendszerünket, ha találunk elég embert, akik valami hasznosat akarnak csinálni az életükben, ahelyett hogy egyszerűen pénzt akarnak keresni, vagy zászlót lengetni.


A NASA rakéta technológiát akar vásárolni Japántól
A NASA tudósai éppen most tanácskoznak, hogy "visszajussanak" a Holdra, de szükségük lesz hozzá Japán segítségére? Mit csinál a NASA a 17 milliárd dollár adóval, amit minden évben nekik adunk? Nos, az egyik "tudósuk" a globális felmelegedést ellenzők letartóztatását javasolja, széndioxid kibocsátási térképeket is készítenek!
 

Európa importálja az anti-Szemitizmust
Így mondja Jim Murphy miniszter. Azt is állítja, hogy Britanniának most már van törvénye, arra hogy anti-Szemita megjegyzésekért letartóztassanak embereket. (Hozzátettem a Neandervölgyi oldalamhoz.) Az Európai Intézetben megrendezett Tanulmány a Jelenkori Anti-Szemitizmus megnyitóján beszélt. És a Britt kormány pénzt adott annak a csoportnak! Több infó itt. Adna Izrael pénzt annak a Goynak, aki a Goy-ellenességet akarná vizsgálni? Segítsen nekünk Goyokat találni, akik bebizonyítják Rosenthal téved!
 

Fizess széndioxid kibocsátási adót vagy veseköveid lesznek!
Más hisztérikus állítások: a korall zátonyok elpusztulnak, az Oroszok betegségektől és szárazságtól fognak szenvedni, és a legmulatságosabb: US katonákat Szomáliai felkelők fogják megverni. Az egyetemeink tele vannak  Ph.D. bűnözőkkel. A globális felmelegedést erőltető embereket és csoportokat ki kellene vizsgálni (Lotan, Epstein, Brikowski, etc.)
 

Rakéta (fejlesztő) Tudósok harca!
A NASA mérnökei a legjobb rakétáért harcolnak, hogy visszatérhessenek a Holdra. Látta már a bizonyítékaimat, hogy az Apollo Holdraszállás csalás volt? A NASA csak egy másik bűnszövetkezet. Képzelje el milyen szép lehetne a világ, ha még több ember tenne valami hasznosat, minthogy avval töltse az idejét, hogy becsap bennünket.
 

Dr. Philip Zack Katolikus, nem Zsidó
Most, hogy Steven Hatfill ártatlannak tűnik, és követeli az újságírók fedjék fel a forrásaikat, amely azonosította őt, mint a 2001-es anthrax támadás bűnrészesét, több figyelem irányul Zack-ra, akit a biztonsági kamera vett föl amint éjjel belép egy laboratóriumba. Ed Lake állítása szerint Zack nem tagja a Zsidó összeesküvésnek, így hát azt javaslom, vegyük fontolóra, hogy Zack, Ed Lake, és más munkatársuk valóban részesei az összeesküvésnek. Brad Garrett állítja, az FBI összezavarodott a hozzá nem értésük miatt, de azt hiszem, az ABC news felhasználja őt, hogy meggyőzzön, az FBI ügynökök idióták, megakadályozva bennünket a felismeréstől, hogy az FBI Izraelnek dolgozik.
 

Chandra Levy 12-részes vizsgálódása
Miért foglalkozna a média olyan sokat ezzel az esettel? Nem érdekli őket a 9/11, vagy a HoloCsalás, vagy a USS Liberty megtámadása. Ez azért van, mert Levy Sayanim volt? A Zsidók sokat panaszkodnak a lehallgatás miatt. Reménykedjünk (jó)néhány Amerikai megtalálja a bátorságot, hogy megvédje magát a Zsidó bűnözőktől! Bátorítson másokat, csatlakozzanak a harchoz!
 

A Zsidók mérgesek a Német állampolgársági tesztre
Mert nem tesz föl kérdéseket a Holokausztról. Török csoportok is panaszkodnak. Miért törődnének vele a Törökök? Mert sok Török valójában Zsidó. (Hallott az 1915-ös Örmény népirtásról? Itt van az információ.) Az Izraeli állampolgársági teszt kérdez az Izraeli 9/11 vagy a világháborúkban történt részvételről? Látja a mintát, hogy erőszakoskodnak velünk a Zsidók? A vadember személyiségük, nem az intelligenciájuk teszi őket sikeressé, ahogy itt leírtam. A zsidók el is küldik a Holokauszt ügynöküket, David Irving-et, körútra az USA-ba. Ha nem ismeri őt, itt van az információ.
 

Modellek? Vagy szex rabszolgák?
Több itt és itt. Ha nem ismerné, ki ő, itt van egy korábbi riport. Ahogy a 26 Mar 2008 audió fájlomban említettem, vannak törvényeink gyermekmunka ellen, de megengedjük, hogy gyermekeket használjanak a "szórakoztató" iparban, hogy gyakran felnőttek élvezkedjenek rajtuk. A UK rendőrség elismeri, hogy 18,000 asszonyt és gyermeket adtak el a UK szexiparba, de nincs nemzet amelyik ezt megállítaná. Miért nincs? Mert sok kormánytisztviselő, rendőrtiszt és katonatiszt szex rabszolgaként használja őket. Josef Fritzl nem az egyetlen ember kínzókamrákkal. Emlékezik a Jersey szigetre?
 

OMG! Nincs Holokauszt tanfolyam!
Néhány Zsidó éppen most fedezte fel, hogy a Goy gyerekek Holokauszt oktatás nélkül hagyják el az iskolát!
 

BBC komoly nyomás alatt!
A cikk itt van. Emberek milliói tudnak már 9/11-ről. Figyelje meg, kit reklámoz a BBC. A bűnöző Zsidók egyetlen reménye, hogy ráveszik az embereket, bízzanak meg az ő ügynökeikben, mint 9/11 vizsgálók. De buták-e az emberek annyira? Ha nem, vége a bűnszövetkezetüknek. Segítsen lelepleznünk a báránybőrbe bújt farkasok trükköt és vessünk véget ennek a rémálomnak!

Most egy "emberi gyújtogatás" okozta tűz ég a városomban
Goletában, CA (Kalifornia) a dombok között, és nincs elektromos áram (Én is átkapcsoltam akkumulátorra). Az 1000 Kaliforniai tűz közül mennyi természetes és mennyi a bűnöző Zsidók általi szándékos gyújtogatás eredménye? 

Kínai állampolgárok rendőrségi és kormány épületeket gyújtanak föl
A Kínai emberek feldühödtek, mert egy gyilkost védenek, aki egy kormánytisztviselőnek az unokaöccse. Öt videó látható itt. Fényképek találhatók itt. A zavargások nem teremtenek jobb kormányokat, de hasonlítsa össze a Kínai birkanyájat az Amerikaival, akik semmibe veszik a korrupciót. A New Yorkiak annyira korruptak és közönyösek, hogy még újjáépíteni sem tudják a WTCt, ami olyanná válik, mint a Bostoni BigDig botrány. 

Másik $161 Milliárd háborúra
Ráadásként a felmerülő költségekre, a hadsereg felszerelés javítási költségét magában foglalva, talán $100 milliárd. És ne feledkezzünk el az orvosi költségekről (sem)! Demokraták vannak többségben, de azt állítják tehetetlenek a háború megállításában. Cindy Sheehan a halott fiát használja arra, hogy fölhívja magára a figyelmet, de nem leplezi le 9/11-et, vagy a háborút, mint csalást, és a háborúellenes csoportokat sem. Segítsenek nekünk embereket találni a birkanyájban, akik látják, hogy a kormányunkat, béke(aktivista) csoportokat, és a 9/11 (vizsgáló) csoportokat bűnöző Zsidók irányítják. 

Anti-Szemitizmus a fórumokon
Ez nem anti-Szemitizmus. Ez a globális Zsidó bűnszövetkezet fölfedezésének természetes reakciója. Néhány embert biztosan elragadott a panaszkodása, de igazunk van, ha megundorodunk ezektől a bűnözőktől. Példa: Anna Frank naplójának az évfordulója van; látta a bizonyítékokat, hogy ez egy 61 éve, a bűnöző Zsidók által fenntartott csalás?  

Bizarr öngyilkosság Izraelben
Az Izraeliek Sárközy, vagy Olmert, vagy mindkettőjük megölését tervezték? Iránt vádolták volna, vagy a radikális Izraelieket? Olyan sok ember tudja, hogy Izrael a felelős 9/11-ért hogy, kell valamit tenniük. És a szándékuk, hogy belevigyenek egy háborúba, olyan nyilvánvaló, hogy a CBS news elismeri, Izrael Irán elleni támadásra bujtogatja az USAt. Minden nap egyre több ember döbben rá, milyen undorítóak és ördögiek. Mit fognak ezek után csinálni? Ahogy még elkeseredettebbek lesznek, még több emberre van szükségünk a mi oldalunkon, tehát segítsen terjeszteni az információt róluk. 

Oroszország indítja a US műholdakat
Újra az Oroszoktól függünk műholdak fellövésében. A NASA nagy munkát végzett ezeken a Hold felszíneken, de nem kell az embernek rakéta tudósnak lennie, hogy meghamisítson egy Holdra szállást. 

George Carlin leleplezte a mi “tulajdonosainkat”
Ahogy sok "liberális", úgy Carlin is a világ problémáiért a nagyvállalatokat hibáztatja. Naív volt? Vagy félt őszintén beszélni a Zsidó bűnszövetkezetről? Vagy védte a Zsidókat? Észrevette hogy mindenki, akit a Zsidó média reklámoz vagy idióta, vagy hazug? 

Jó fényképek az Iowa áradásról
Minden évben van valahol áradás Amerikában. Elég okosak vagyunk, hogy odahamisítsunk egy embert a Holdra, így elég okosak vagyunk, hogy jobb városokat építsünk, de szükségünk van olyan emberekre, akik többet akarnak az élettől, mint pénz, hírnév, szex, és kábítószerek. Segítene nekünk találni néhány embert a beszélő majmok hordájában?